IATF 16949:2009

 

A szabványt az IATF (Nemzetközi Autóipari Munkacsoport) és a JAMA (Japán Autógyártók Szövetsége) dolgozta ki azzal a céllal, hogy megszüntessék az autóipar területén kialakult többszörös tanúsítások gyakorlatát. A szabvány első kiadását 1999-ben jelentette meg a nemzetközi szabványosítási szervezet, melyet a 2002-ben az ISO 9001:2000-es kiadásának megfelelően, majd 2009-ben az ISO 9001:2008-as kiadásának megfelelően átdolgozva újra kiadták. Az ISO 9001 2015-ös kiadását követően az IATF a szakított a hagyományokkal és az új kiadványt már önállóan adta ki 2016-ban.

Az új szabvány hangsúlyosabban alkalmazza a kockázatközpontúságot és a folyamatszemléletet. Illetve a korábban csak a vevőspecifikus követelményekből ismert előírásokból is sokat felvettek az állandó követelmények közé.

A szabványban az ISO 9001 követelményein felül olyan az autóiparra jellemző többletkövetelmények vannak, melyek komoly kihívások elé állítják a cégeket. Ezeknek a kihívásoknak a leküzdésében szeretnénk az Ön, illetve az Ön cége segítségére lenni, az autóipar területén több éves vezetői gyakorlatot szerzett kollégáink rendelkezésre bocsátásával.

Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen csak az lehet az Ön, az Önök segítségére, aki maga is rendelkezik a megfelelő gyakorlati tapasztalatokkal, mind a szabvány követelményeit illetően, mind az autóiparban használatos egyéb eszközök, módszerek és nem utolsó sorban a vevőspecifikus követelmények alkalmazásának területén.

Kérjük, keressen meg minket a kapcsolatok címszó alatt található elérhetőségek egyikén, hogy kidolgozhassuk az Ön cége számára leginkább megfelelő megoldást!
 
Katalógus letöltése

NYÍLT képzési időpontok és árlista -
2018. I. félév
 

Rendszerfejlesztés

Heti eltérés blog

Heti eltérés rovatunkban auditorunk minden héten egy esetet dolgoz fel. Most Ön is próbára teheti tudását.
bővebben
 



Magyarországon először kapható magyar nyelven a VDA 6.3 című kiadvány.