(ID 5010) VDA 1 – Dokumentáció és archiválás - (ID 5010) VDA 1 – Dokumentáció és archiválás
Egy szervezetnek különböző okokból (audit, termékvisszahívás, termékfelelősség, hatósági előírások) kell a feljegyzéseit megőriznie, hogy bizonyítsa a minőségirányítási rendszer működését és a termékei megfelelőségét.
A VDA 1 a dokumentációval és archiválással kapcsolatos követelményeket írja le. Ezt a kiadványt 2018-ben teljesen átdolgozta a VDA QMC azzal a céllal, hogy
- ésszerűsítve a kötetet, az a leglényegesebb követelményekre koncentráljon,
a megértést példákkal segítse,
- egyértelmű legyen, a „kellene”, „lehetne” szavak elhagyásával,
- ne konkrét törvényeket, csak azok hivatkozásait tartalmazza,
- nemzetközi legyen, a nemzetközi szabványokra való hivatkozások által,
- felülvizsgálja az eddigi fogalmakat és meghatározásokat, valamint
- figyelembe vegye a számítástechnikai fejlesztéseket az elektronikus archiválás és aláírás tekintetében.
Abból a kérdésből kiindulva, hogy mi az alapja a dokumentálásnak és archiválásnak, ebben a 4. kiadásban külön hangsúlyt kapott a kritikus jellemzőkkel kapcsolatos dokumentáció és archiválás.
Minden a VDA 1 kötetben megnevezett dokumentumnak elsődlegesen a szervezetek minőségirányítási rendszerében van szerepe figyelembe véve az ISO 9001:2015 szabvány követelményeit a „Dokumentált információra” vonatkozóan.
A KÉPZÉS CÉLCSOPORTJA
Belső és külső auditorok, minőségirányítási és IT munkatársak, akiknek feladata a dokumentációs rendszer kialakítása, a dokumentálás és archiválás.
A KÉPZÉS CÉLJA
A résztvevők a képzés után, meg tudják határozni az irányítási rendszerhez szükséges dokumentumok és feljegyzések körét. Iránymutatást tudnak adni a szervezet különböző területeinek az archiválás célszerű módjáról és idejéről.
A KÉPZÉS TARTALMA
1. Bevezetés
2. Cél
3. Fogalmak és definíciók
4. Az információk rendszere
5. Eljárás az információkkal
6. Megőrzéssel kapcsolatos követelmények
7. Az osztályozási rendszer felépítése
8. Átmeneti rendelkezések
RÉSZVÉTELI FELTÉTEL
- Részvétel az ISO 9001 alapképzésen ajánlott
- Autóipari szakmai gyakorlat.
KÉPZÉSI INFORMÁCIÓK
Létszám | Minimális létszám 6, maximális létszám 12 fő. |
Megszerezhető képesítés | A képzés sikeres elvégzésével Ön egy VDA QMC tanúsítványt kap, melynek feltétele a tanfolyam 85%-án való részvétel. |
A képzés | 0,5 nap. A képzés reggel 9 órakor kezdődik és 13 órakor fejeződik be. |
A képzés költsége | 112 EUR + ÁFA/fő (Az ár nyílt ONLINE képzés esetén érvényes. Kihelyezett képzésre kérjen egyedi árajánlatot!)* |
*Az ár tartalmazza a tanúsítványt.