Kezdőoldal - IX. Regionális Autóipari Beszállítói Konferencia
A rendezvényről
Szakmai és üzleti szempontból egyaránt sikeresnek értékelték a résztvevőink a 2019-es VIII. Regionális Autóipari Beszállítói konferenciát, melyen közel kétszáz szakember jelent meg a magyar és nyugat-balkáni országokból, ahol cégünktől, a VDA QMC magyarországi és délszláv licenszpartnerétől, első kézből értesülhettek az újdonságokról.
A COVID-19 miatt, partnereink egészségének szem előtt tartásával, konferenciánkat idén online formában, egy napos időtartamban szervezzük meg.
A korábbi évekhez hasonlóan a gépjárműipar aktualitásait előadások formájában ismerhetik meg a résztvevők az autó-és alkatrészgyártók neves szakembereitől. A panelbeszélgetésre idén a piacvezető beszállítók cégvezetőit kértük fel, akik értékelni fogják a jelenlegi helyzetet és megvitatják a lehetőségeket.
A délután pedig az együtt gondolkodásé, ahol workshopok formájában dolgozzuk fel a német autóipar legaktuálisabb követleményeit.
Együtt a siker útján 2020-ban is, várjuk önöket szeretettel!
Űrlap
Előadók

Miután megszerezte a gépjárműipari gépészmérnök képesítést, a Dräxlmaier cégcsoportnál kezdett dolgozni, ahol a minőségirányítási mérnöktől kezdve a minőségirányítási vezető pozícióig több beosztásban is dolgozott a cég magyarországi telephelyén és a Németországi, Vilsbiburg-i központban. Miután elhagyta a Dräxlmaier céget, szabadúszó ISO/TS 16949 tanúsító auditorként kezdett dolgozni olyan tanúsító testületeknek, mint a BSI, az NSF-IST a TÜV Süd és a DNV-GL. Ebben az időben, 2003-ban megalapította a QFD Mérnöki Tanácsadó Iroda Kft.-t és elkezdett tanácsadási szolgáltatásokkal is foglalkozni autóipari cégek számára. A cég megalapítása óta folyamatosan bővítette a cég tevékenységi körét, ennek megfelelően 2008-ban a QFD Kft. megbízást kapott egy vezető Tier 1-es beszállító minőségirányítási képzéssorozatának lefolytatására, és elkezdte felnőttképzési tevékenységét. Az elért eredményeknek és a korábbi évek VDA QMC-vel kialakított kiváló auditori kapcsolatának köszönhetően a QFD Mérnöki Tanácsadó Iroda Kft. 2011-ben elnyerte a VDA QMC képzések magyarországi, majd 2017-ben öt további országra, Szlovéniára, Horvátországra, Szerbiára, Boszniára és Macedóniára vonatkozó licencjogait. A képzésekkel párhuzamosan a cég egyre több tanácsadási és audit megbízást kapott a különböző OEM és Tier 1 beszállítóktól, mint például az Audi, a Daimler, a Robert Bosch, a ZF, a KNORR BREMSE, a Continental és meghatározó szolgáltatóvá vált Magyarországon. Az elmúlt években Szabó András Viktor a céget egy 13 főállású és 20 külsős kollégát foglalkoztató vállalattá fejlesztette. A közelmúltban befejezte tanúsító auditori munkáját és csatlakozott az SMMT-hez, az IATF angol felügyeleti irodájához, mint witness auditor. E mellett továbbra is aktív a QFD Kft.-ben mint ügyvezető és aktívan részt vesz a forradalmi SMANAG szoftver fejlesztésében.

Több mint 7 éve foglalkozik állami támogatásokkal a HIPA Nonprofit Zrt.nél, 2019 szeptembere óta a Támogatási Igazgatóság vezetőjeként. A HIPA Nonprofit Zrt. tájékoztatja és segíti állami támogatási kérdésekben azon ügyfeleket, akik Magyarországon beruházást terveznek megvalósítani, szolgáltató központot létrehozni vagy bővíteni. A területhez tartozik ezen túlmenően az egyedi kormánydöntéssel megítélhető (EKD) támogatás, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyújtott versenyképesség-növelő támogatások teljeskörű lebonyolítása. A hamarosan bevezetésre kerülő beruházás-ösztönzési célú képzési támogatási rendszer kialakítása, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátása is ezen terület tevékenységeit fogja bővíteni.

A főiskolai diploma megszerzését követően 1999-ben a győri Audinál kezdett dolgozni. Karrierje során aktív részese volt a 3500 fős vállalat felépülésének. Miképp növekszik a világ egyik legnagyobb motorgyárává, és miképp honosodik meg Győrben a teljes értékű autógyártás.
16 évi győri logisztikai karrier után, két éves kitérőt tett az ingolstadti gyár logisztikai részlegéhez, hazatérését követően a győri járműgyár minőségbiztosítási részlegén dolgozik projektvezetőként.
Feladata a jövő projektjeinek szériába való bevezetésének a biztosítása a győri gyár minőségbiztosítás oldaláról.

Szuda Csaba, A Clarion Hungary Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója, címzetes egyetemi docens, sok éves hazai és nemzetközi autóipari tapasztalattal, mérnöki alapdiplomával, mesterszakon végzett közgazdász, majd posztgraduálisan végzett MBA diploma büszke tulajdonosa, hirdetve az élethosszig tartó folyamatos tanulás szükségességét.
IATF és ISO 14001 belső auditor, az elektronikai gyártás és az autóipari vevői követelmények bevezetésében tekinthető szakértőnek.

Alapvégzettsége szervező-vegyészmérnök (Veszprémi Egyetem, 1986), de egy percet sem dolgozott vegyészmérnökként, hanem végzése óta tanácsadóként keresi kenyerét.
Szerzett mérnök-közgazdászi diplomát (BKE, 1992), MBA diplomát (BME 2000) és PhD fokozatot (Corvinus 2020) miközben minőségügyi tanácsadóként, majd a 2000-es évek eleje óta információbiztonsági tanácsadóként (mindezt hites vezetési tanácsadóként – CMC VTMSZ, 1996) tevékenykedik.
Immáron több évtizede vezető auditorként is dolgozik tanúsító testületek nevében, így vesz részt, többek között, ISO 27001 alapú auditokban is. Az autóiparban számos ügyfele van, akik mostanában TISAX megfelelőségi projektekben foglalkoztatják.
Hosszú évek óta vállalati trénerként is dolgozik, ezért a QFD TISAX belső auditor képzésének is oktatója. Több Egyetemen (METU, NKE, Corvinus) óraadó tanár.

Miután megszerezte a Műszaki Menedzser végzettséget Termelés és Minőségirányítási szakirányon, a Zollner Elektronik Kft. autóipari területén kezdett dolgozni Vácon rádió előlapok széria minőségbiztosítása majd vevői kapcsolattartó munkakörben.
A Zollner után a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél folytatta karrierjét Hatvanban, ahol korábban, az egyetemi tanulmányok alatt 2 évet gyakornokként dolgozott. A hatvani telephelyen 2011 és 2014 között vevői kapcsolattartó, 2014 és 2017 között minőségügyi projektvezető, majd 2017 és 2019 között minőségügyi projektvezetésért felelt csoportvezetőként.
A hatvani telephelyen végzett munkája során motorvezérlés, váltóvezérlés, radar technológia, valamint elektromos és hibrid hajtásrendszerekkel foglalkozott.
2019.09-től a Robert Bosch Kft. Gyömrői úti telephelyén dolgozik minőségügyi vezetőként.

Dr. Keszte Róbert járműgépész mérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd ugyanott Járművek és Mobil Gépek Tudományai szakon doktorált. Doktori képzésével párhuzamosan közgazdász diplomát is szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A szakember 2000-ben került a Continental budapesti gyárába mérnöki pozícióba, majd a telephely több részlegét is irányította. Nemzetközi karrierjét 2006-ban a cégcsoport nagyszebeni gyárában kezdte és 2007-ben a nürnbergi központjában folytatta. Ezt követően ismét a budapesti gyárban látott el gyáregység vezetői feladatokat, 2010-től pedig a Continental temesvári elektronikai gyárát vezette 3 évig. Magyarországra 2014-ben tért vissza a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezetőjeként, és a budapesti gyár vezetőjeként.
Vezetése alatt az elmúlt hat évben a budapesti gyár az önvezető, elektromosan meghajtott és internetre csatlakoztatott járművek rendszereinek világszinten elismert gyártóhelyévé fejlődött. A budapesti gyár elnyerte „Az év gyára 2018” kitüntető címet, miközben a magyar kormány partnereként aktívan részt vett az Ipar4.0 mintagyár programban is. A Continental Automotive Hungary, Kft. budapesti gyára 2020-ban az Autós Nagykoalíció által meghirdetett „Év beszállítója 2020“ verseny győztesei között is szerepelt, majd ezt követően az Év Gyára 2019 versenyén ismét a „Legjobb termelő“ vállalatnak járó díjjal jutalmazták. Társadalmi felelőségvállalásként pedig középfokú duális oktatást végeznek, melynek keretében több mint 50 diákot képeznek a legmodernebb gyártástechnológiákra.
Dr. Keszte Róbert a budapesti gyár irányítása mellett aktív szerepet vállalt a Continental magyarországi tevékenységének bővítésében: a 2018-ban Budapesten megnyitott Mesterséges Intelligencia fejlesztőközpont létrehozásában és a 2020 őszén induló debreceni Vitesco gyár megalapításában és felépítésében.

Pályafutása az elektronikai termékeket gyártó Elcoteqnél kezdődött 2004-ben, ahol a ranglétra legalsó szintjéről indult, egészen más irányú életcélokkal. 2008 augusztusában Quality technikusként csatlakozott a zalaegerszegi Flex csapatához, majd rövid időn belül mérnöki, azt követően vezetői pozícióba került. A minőségbiztosítás minden égtáját megjárta, sikeresen irányított vevői, beszállítói, központi minőségbiztosítási osztályokat a kis létszámú, szakmai feladatokra specializálódott csoporttól kezdve a több száz fős operatív Quality csapatig. 2003-ban csatlakozott a Flex Automotive divíziójához, ahol új célok és kihívások várták. Időközben megszerezte Mechtronikai mérnök diplomáját és folyamatosan képezte magát az irányítási rendszerek és autóipari követelmények terén.
Jelenleg Stratégiai Minőségbiztosítási vezetőként dolgozik, több telephely, különböző irányításai rendszerének folyamatos fejlesztéséért felel, ami mellett változatos, specifikus feladatokat is ellát. Karrierje során rengeteg technikai fejlesztéssel tette hatékonyabbá és eredményesebbé a vállalatot, a komplex, követelményekkel harmonizáló rendszerei minden gyáregységben megtalálhatóak. Rendszerszintű gondolkodásmódja és informatikai tudása nagyban hozzájárult az ISO 27001 és TISAX követelményeinek 4 telephely 3 különböző irányítási rendszerébe történő sikeres integrálásához.

A nemzetközi marketing szakértői diploma megszerzése után 2000-től dolgozik autóipari területen.
Tevékenységét a Leoni Hungária Kft-nél kezdte, mint gyártási szegmensvezető, majd, mint termelésvezető helyettes dolgozott a vállalatnál. 2004-ben a ZF Lenksysteme Hungária Kft-nél beszállítói minőségügyi menedzserként folytatta munkáját, majd több pozícióban is látott el feladatokat, minden esetben a beszállítókkal kapcsolatosan, az idegenáru és mérőszoba vezetéstől, az alkatrész és késztermék jóváhagyáson át a beszállítók kiválasztásáig illetve folyamatos felügyeletéig, rendszeres auditálásáig.
2014-ben a BME minőségügyi mérnök-menedzser képzését végezte el sikeresen, s azóta a Mérnök Továbbképző Intézet felkérésének eleget téve előadóként is tevékenykedik, immáron a katedra másik oldalán, kamatoztatva középiskolai tanári tapasztalatait.
Nagy gyakorlatot szerzett a folyamatok auditálásában, s 2014-ben a VDA6.3 auditori képesítés megszerzése után felkérték a VDA QMC magyarországi trénerének VDA6.3 auditorok képzésére, majd a következő évtől a VDA2 témakörében is VDA QMC trénerként debütált. 2015 és 2017 között a Bosch csoport munkatársaként dolgozott autóipari környezetben, majd 2017 augusztusától a ZF Hungária Kft személygépjármű területének beszállítói minőségügyi csoportját vezette, jelenleg az APQP folyamatok felügyeletéért felel ugyanott.
Immáron többszörös előadóként szerepel a QFD országos minőségügyi szimpóziumain, hallhattuk már VDA6.3 auditorok kalibrálásával és a termékek nyomon követhetőségével kapcsolatban is. Ma az aktuális nemzetközi egészségügyi helyzetet figyelembe véve az online folyamatjóváhagyásról hallhatunk tőle gyakorlati oldalról.

A felsőfokú végzettség megszerzése után különböző németországi gyökerekkel rendelkező autóipari beszállítóknál szerzett tapasztalatokat a logisztika és a minőségirányítás területén.
Ezután 6 évet töltött a VW-Konszerben gyártás és minőségirányítási projektekben Németországban (Braunschweig) és Magyarországon (Győr).
2010 óta a kecskeméti Mercedes Benz Manufacturing Kft-nél tevékenykedik, 6 éven át a minőségirányítási részlegen, majd 2016 óta az összeszerelő üzemben dolgozik, amely üzemnek jelenleg a vezetőjeként tevékenykedik.

Az okleveles gépészmérnök 2010-ben csatlakozott az akkor még csak épülő kecskeméti Mercedes-Benz gyár formálódó csapatához, de már az azt megelőző 15 évben is szerteágazó iparági tapasztalatokra tett szert mérnöki, majd akár többszáz ember munkájának irányításáért felelős vezetői pozíciókban. A meghatározó autóipari vállalatok magyarországi telephelyein töltött évei során több sikeres nemzetközi projektet koordinált, majd mérnöki diplomája mellé MBA-képesítést is szerzett. A szakember a Mercedes-Benznél töltött első éveiben a kecskeméti gyár összeszerelő üzemében látott el vezetői feladatokat, előbb a végszerelés és hajtáslánc-beépítés, majd a belsőtér- és műszerfalszerelés részlegek munkájáért felelt. Ezekben a pozíciókban öt és fél év alatt három Kecskeméten gyártott modell, a B-osztály, majd a CLA és a CLA Shooting Brake bevezetésében, gyártásindításában is részt vett. Az elmúlt 5 évben minőségirányítási területen tevékenykedik, ahol a beszállítói minőségmenedzsment területen eltöltött évek után az új modellek szériagyártásának előkészítésekor kulcsfontosságú termékérettség és termékjóváhagyás területek tartoznak hozzá.

Feltöltés alatt!
VIII. Regionális Autóipari Beszállítói Konferencia - 2019